Zoe élete 1. fejezet - Csak egy átlag lány

 Zoe élete 1. fejezet - Csak egy átlag lány


   A nevem Michelle Zoe kívülről csak egy átlagos lánynak nézek ki. De belülről szétszakít a fájdalom, néha úgy érzem fojtogat a szomorúság. Az eddigi két évem nagyon nehéz volt, mivel a szüleim már nem voltak mellettem.
Ha nincsenek ott a barátaim akkor már feladtam volna. De ők mellettem álltak végig, és nem hagyták, hogy egyedül érezzem magam. Amikor a szüleimet megölték akkor a kereszt szüleim fogadtak be. Akiknek volt egy velem egyidős lányuk, Alex. Mivel már kiskorunk óta legjobb barátok voltunk elég jól ismertük egymást. Ezért nem éreztem magamat kellemetlenül. De azóta már két év eltelt, 16 évesek lettünk, a gimiben most vagyunk másodikosok. És már nem érzem magamat magányosnak.
      Most Július van, holnap lesz a nyári utca bál. Ahova kísérő nélkül megyek idén. Igaz, hogy sokan elhívtak de mindegyiknek nemet mondtam valamiért. Alexszel és Carolineal [ejtsd: Kerolájnal] ma este elmegyünk venni valami jó báli ruhát. Mivel már egy ideje nem volt frissítve a ruhatárunk. Caroline azt mondta, hogy valami rózsaszín ruhát szeretne vagy valami szép drapp szerűt, Alex egy lila ruhát, én pedig egy kéket.
  - Zoe indulhatunk???- kiáltott fel Alex.
  - Ööööö... ja! Csak még összekapom pár cuccom- mondtam és gyorsan kezdtem pakolni, bedobtam a táskámba a napszemüvegemet, rágót, hajgumit, csattokat, és lerohantam.
  - Hogy, mindig rád kell várni.
  - Bagoly mondja...- mormogtam.- Egyébként, hol találkozunk Carolineal?
  - A bolt előtt.
  - Oké.
  - Egyébként, hogy-hogy nem lesz kísérőd?
  - Nem, is tudom... valahogy nincs kedvem...
  - Mihez nincs kedved?
  - Nem, tudom. Csak nincs.
  - Ha nem ismernélek már 16 éve akkor nem tudnám miről beszélsz. Másnak ehhez valami Zoe szótár kéne de nekem nem.
  - Az együtt lakás előnyei...
  - Az.
  -Hé, az ott nem Caroline??
  - Hol?
  - Ott! -mondta és odamutatott.
  - Most már látom... Igen az szerintem is Caroline!
  Odafutottunk.
  - Szia Caroline!- köszöntünk egyszerre.
  - Sziasztok! Akkor mehetünk vásárolni??
  - Naná!!- Mondtam.
  - Akkor, irány a bolt! - kiáltott fel Alex.
Mikor bementünk annyi szép ruhát láttam hirtelen, hogy nem tudtam, hogy hol is kezdjem a nézelődést. És ahogy a lányokra néztem úgy láttam, ők is így vannak vele.
  - És mehet a vásárlás kezdete.
  - Te jó ég!! Azt hiszem szerelmes vagyok! - mondta Alex és odafutott egy polchoz.- Ez a szín, ez a stílus awww...
  - Az a ruha tényleg nagyon jól néz ki Alex!- és tényleg nagyon szép volt mivel az anyaga sötét lila selyem  volt, nyak pántos, és a mell rész alatt ott volt egy öv szerű selyem pánt amit hátul kellet megkötni, és nagyon jó volt mert az a pörgős ruha fajta volt.
  - Ezt máris felpróbálom!- mondta és elrohant az ő méretével egy próbafülkéhez.
  - Zoe, szerinted ez jól állna nekem?- kérdezte Caroline és megmutatott egy ruhát. Ami bézs színű volt hátul cipzárral és nem volt rajta pánt, volt rajta egy csipke öv ami szintén bézs volt.
  - Igen, és menne a szőke hajadhoz is.
  - Jól mondod. Megyek felpróbálom.
  - Oké, addig én tovább nézelődöm hátha látok valamit magamnak is.
  - Rendben.
  - Zoe, Caroline!! -kiáltott Alex a próbafülkétől.- Na, hogy áll? Jó lesz?
  - Úristen Alex! Ez fantasztikusan áll! -mondta Caroline.
  - Igen, Caroline jól mondja. Tökéletesen nézel ki!
  - Tényleg? Szerintem megveszem.
  - Vedd is! Ilyen ruhát még egyet nem fogsz találni.- mondta Caroline.
  - Az biztos.
  - És te Caroline?
  - Én ezt fogom felpróbálni.
  - Ez nagyon szép, és az anyagának is jó tapintása van.
  - Ugye?
  - Na, de akkor menjél próbáld fel, hogy lássuk  végre rajtad.
  - Oké.
  - És te Zoe? Találtál már ruhát??
  - Még nem.
  - Én most vissza öltözök aztán majd nézünk neked is valamit.
  - Rendben.
Alex visszament átöltözni én addig mentem nézelődni. És kb. 3 perc nézelődés után megláttam egy kék ruhát. Nem volt pántja, és a derekán volt egy fekete selyem pánt amivel egy masni volt megkötve, és szép pörgős ruha volt.
  - Itt vagyok Zoe! -szólt Alex.
  - Nézd ezt a ruhát! Nekem nagyon tetszik.
  - Nekem is. Szerintem jól állna.
  - Megyek felpróbálom.
  - Jó.
Elmentem és felpróbáltam. Mielőtt kimentem megnéztem magam a tükörben, és szerintem nagyon jól néztem ki.
  - Na milyen? - kérdeztem, Carolinetől és Alextől.
  - Te jó ég!! Ez gyönyörű! -mondta Alex
  - Tényleg jól áll?
  - Mi az, hogy? Perfect!!! -mondta Caroline
  - Köszi.
  - De Caroline te is nagyon jól nézel ki ebben a ruhában, tényleg megy a hajadhoz ez a ruha, főleg, hogy göndör.
  - Neked is megy ez a világos kék a barna hajadhoz amúgy szerintem vegyél fel egy hosszú nyakláncot és mivel a hajad így hát középig ér jól menne, és akkor az oldal frufrudat meg így hátra csatolhatnád.
  - Igen, szerintem is jó lesz akkor. De te nehogy kivasald a hajadat!! Így jó göndören.
  - Oké, nem vasalom ki, de akkor Alex se, mert neki is kell az a kis hullám a hajába és, hogy mivel ilyen rövid nagyon jó lenne egy nagyobb fülbevaló.
  - Igen, ez jó ötlet! -mondta Alex.
  - Na menjünk öltözzünk vissza Caroline.
  - Rendben.
Visszaöltöztünk és kifizettük a ruhákat.
  - Na, akkor menjünk cipőt venni!
Elmentünk a cipő boltba nem volt messze kb. 2 perc séta.
  - Menyorszááág! -mondta Caroline.
  - Az!!- mondtam.- és elkezdtem nézelődni a kék magassarkúk között.
  - Lányok ez jól menne a ruhámhoz? -mondtam és felmutattam egy kék magassarkút.
  - Szerintem nagyon is menne hozzá. -mondta Alex.
  - Igen, passzol a stílus és a szín is. -mondta Caroline.
  - Keresek egy 39-eset.
  - Én megyek nézek egy lila magassarkút.- mondta Alex és elment.
  - Én nézek egy fehéret. - mondta Caroline és ő is elment nézelődni.
Én pedig elmentem felpróbálni a cipőt.
  - Wow, ez jól néz ki! -mondtam miközben csodáltam, hogy milyen jól mutat a lábamon.
  - Nézzétek ez jó lenne a ruhámhoz?? -mutatott Alex egy lila magassarkút ami pántokkal fogta át a bokáját és volt a pánton egy masni.
  - Nekem tetszik. -mondtam- én ezt a cipőt megveszem.
  - Vedd is. -mondta Caroline aki egy bézs szerű cipőben tipegett oda hozzánk.- Én megtaláltam álmaim cipőjét!
  - Na, akkor hamar megtaláltuk a cipőket. Mehetünk fizetni.
Kifizettük és haza indultunk, mivel aznap megvolt beszélve, hogy Caroline nálunk alszik ezért mind hozzánk mentünk, már csak azért is, hogy holnap együtt tudjunk készülni az esti utca bálra.

1. fejezet 
VÉGE

2. fejezet jövő hét szerdára 25.-re várható!
Véleményeteket alul kommentben jelezzétek. 

Köszönöm ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése